CÉGÜNK

2009-ben alapítottam a KOLIBRI KOMMUNIKÁCIÓ Kft.-t, mely eleinte elsősorban televíziós műsorok és dokumentumfilmek készítésével foglalkozott. Idővel egyre több cégvezető és magánszemély kérte tanácsunkat a legkülönbözőbb kommunikációs kérdésekben. Ez a változó és növekvő igény eredményezte azt, hogy cégünk most már elsősorban kommunikációs tanácsadással, képzésekkel, tréningekkel, viselkedés elemzéssel, média- és közszereplésre való felkészítéssel, lámpaláz elleni tanácsadással és coachinggal foglalkozik.

Csapatunk kiváló szakértőkkel bővült és bővül a mai napig. Médiaszakemberekkel, tanácsadókkal, mentorokkal, trénerekkel, szervezetfejlesztőkkel, mentálhigiénés szakemberekkel dolgozunk együtt, akik mind-mind kiválóak a saját szakterületükön.

2015-től óta képezzük – addig alvállalkozóként, 2020-tól pedig saját akkreditációval – a belügyi szervek hivatalos állományának tagjait. Oktatóink többsége a Belügyminisztérium által minősített tréner.

Szolgáltatásaink megrendelői állami szervek, kis- és középvállalkozások, cégvezetők, és magánszemélyek az ország minden területéről.

Kubus Mária
ügyvezető, kommunikációs tanácsadó

SZAKÉRTŐINK

MIBEN MÁS A KOLIBRI KOMMUNIKÁCIÓ

Közös küldetésünk, hogy lépést tartsunk, a kolibrik szárnycsapásaihoz hasonlóan rohamos tempóban fejlődő kommunikációs szektor újdonságaival.

Hatékonyság, gyorsaság, rugalmasság: a világ ezt várja az emberektől, mi pedig pontosan ezt biztosítjuk számukra!

A tréningek során a résztvevők erősségeinek megismerése és kiaknázása és továbbfejlesztése az egyik legfontosabb cél. Mi is ehhez tartjuk magunkat, épp ezért kizárólag olyan tapasztalt kollégákkal dolgozunk, akik évek óta saját szakterületük legjobbjai közé tartoznak és nem csupán komoly szakmai múltjuknak köszönhetik hitelességüket, hanem annak is, hogy folyamatosan képzik magukat.

HA MINKET VÁLASZTANAK, VÁLTOZÁST VISZÜNK ÖNÖKHÖZ.